admin összes bejegyzése

Készülés a Tavaszra!

Fenyőkéreg terítése tavasszal aktuálissá válik

fenyőkéreg
fenyőkéreg

A Tél volt a kert pihenőidőszaka! Ha nyakunkon a tavasz, itt az ideje, hogy felkészüljünk a következő kerti szezonra!

Tavasz kezdetén készítsük elő a kiültetendő virághagymákat, palántákat, évelőket, cserjéket! A veteményben ha Február nem fagyos, pl. már szabadba ültethető a ‘ dughagyma ‘ és a fokhagyma is!

Rakjuk rendbe és gyomláljuk ki az ágyásokat, mind a veteményben, és a díszkertben! A tavaszi hónapok első felében, még van lehetőségünk az Ősszel meg nem metszett gyümölcsfák metszésére is! Ezt rügy fakadás elött kell megtennünk. Válasszuk szét a kertünkben össze nőtt bokrokat, cserjéket, díszfüveket! Az ágyások altalaját lássuk el komposzttal vagy trágyával, hogy a téli ‘ nélkülözést ‘ pótolhassuk! Ilyenkor érkezett el az ideje, hogy a eltávolítsuk a téli mulcs-takaró védelmet, és megújítsuk friss fenyőkéreg-gel ágyásaink mulcs takarását! És nem utolsó sorban ellenőrizzük kerti szerszámainkat és eszközeinket, hogy készen álnak-e a tavaszi szezon indulására! Végezzük el a szükséges karbantartást vagy akár a szerszám, eszköz pótlását!

Ha időben előre látóak vagyunk, sok bosszúságtól óvhatjuk meg magunkat, és öröm lesz a kertünk művelése!

Esküvői fotózás 2017 – FotoBese.com

Esküvői fotózás Bese Zoltán – esküvői fotós és esküvői helyszínek blog írójával

esküvői fotózás
esküvői fotózás

Ahogy a esküvőknek, úgy az esküvői fotózásnak is megvan a maga trendje. Ha az esküvőnk előtt lehetne egy kívánságunk mind az esküvőnkre, mind az esküvői fotóinkra vonatkozóan, milyen lenne számunkra egy igaz álomesküvő? Na és a fotózása? Lássuk a legelterjedtebb kéréseket, amik várhatóan 2017-ben az esküvői fotózás toplistájának élén fognak elhelyezkedni!

Napról napra fejlettebb a technika és egyre nagyobb számban készülnek digitális fényképek. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az átlagember is nagyobb hozzáértéssel készíti a fotókat. A szelfi és a hasonló típusú képek készítése trendi szokás, de valljuk be, hogy nem a minőségükért szeretjük őket, hiszen a szelfik művészi fényképnek közel sem nevezhetőek! Egy esküvői fotózás egészen biztos, hogy nem pótolható efféle gyors megoldással!

Persze ahogy magának az esküvőnek is megvan a maga divatja mind a ruhákban, mind a rendezvényszervezést illetően, az esküvői fotózásnak is van trendje. Ahogy minden évben más és más szokás válik felkapottá az esküvőkön, úgy az esküvői fotózásnak is van múltja, jelene és jövője.

Néhány éve a képre kép típusú fotók voltak a legkelendőbbek, miközben virágkorát élte az ún. “boudoir fotózás”. (A boudoir fotózás az öltözködés pillanatait örökítik meg az esküvői fotózás keretein belül.) A fekete-fehér esküvői fotózás ma is népszerű, amely kiválóan passzol többek között a vintage stílusú esküvőkhöz.

Míg két éve Amerikában az analóg kamerával készült esküvői fotózásban lelték örömüket a fiatal párok, tavaly az extrém esküvői fotózás volt az új trend, ami egyre nagyobb teret nyer a házasulandók körében. Ez a dili egy amerikai esküvői fotósnak köszönhető, aki olyan esküvői csoportképet készített, amelyen a menyasszonnyal és a vőlegénnyel előtérben a násznép egy T-Rex (óriási dinoszaurusz) elől menekül.

Quinn Miller fotója hamar elterjedt az Interneten és az ötlet hamar beindította az emberek fantáziáját! A világhírű fotó hatására násznépek tucatját vette már üldözőbe egy-egy zombi, űrlény, vagy bármi, amit a fiatal pár kívánt a fotóstól. Míg eddig csak az esküvői torták, vagy az esküvői helyszín lehetett extrém, ma már az esküvői fotózás is egy újabb dimenziót nyit a fiatal párok számára, akiknek alkalma nyílik a Star Wars képkockáiba csöppenni, vagy épp egy meteorzápor elől menekülni.

Minden évnek megvan a maga divatja, a tavalyi trendek meglehetősen innovatív elképzelések voltak, sokan ugyan éltek is velük, ám a legtöbben változatlanul az esküvői fotózás klasszikus, művészi formáját részesítik előnyben. Bár a vicces esküvői fotók egyre nagyobb teret nyernek, az esküvői fotózás történetében várhatóan idén is a legkeresettebb fotózási forma a klasszikus műtermi és a klasszikus szabadtéri esküvői fotózás lesznek.

A tavalyi évhez hasonlóan a 2017-es évben valószínűleg változatlanul népszerűek lesznek a fekete-fehér és a régi, békebeli (vintage) stílusú esküvői fényképek. Ugyanakkor idén feltételezhetően a szabadtéri esküvői fotózás gyakrabban esik majd meg, mivel 2017-ben az év színe a zöld. Az esküvői fotózást gyakran végzik zöld környezetben, így a zöld szín akaratlanul is része lesz a 2017-es esküvői fotózásoknak.

 

KERTÜNK ÖSSZHANGBAN A TERMÉSZETTEL!

Ha kifejezetten környezetbarát talajtakarót keresünk, akkor a legjobb választás a fenyőkéreg!

fenyőkéreg
fenyőkéreg

Talajtakarásra különféle anyagokat használhatunk, de a legnépszerűbb a fenyőkéreg!

Fontos, hogy legyen meg a megfelelő kéreg vastagság, főleg akkor ha nem használunk a mulcs alá agroszövetet vagy geotextíliát, mert akkor a gyomosodást nem tudjuk hatékonyan meggátolni! A mulcs réteg  minimális vastagsága 5 cm!

Totálisan akkor lehetünk környezetbarátok, ha ágyásainkat, fa ágyásszegéllyell kerítjük el!

Mérettől, területtől függően, viszonylag kevés pénzből, és akár saját magunk által is elkészíthető, megvalósítható a talajtakarás és a szegélyezés!

A fa ágyásszegyély és a fenyőkéreg tökéletesen megfelel a környezetbarát elvárásainknak, de a lényeg az, hogy kertünk olyan legyen amilyenre vágyunk!

Kreatív fotózás, hol legyen? – Esküvői fotós – FotoBese.com

Kreatív fotózás Bese Zoltán esküvői fotós segítségével

kreatív fotózás
kreatív fotózás

Ez a cikk egy kivonat a saját oldalamon található 3x ekkora írásból. azért készült, hogy a segítségedre legyen a kreatív fotózás lebonyolításában.

Néhány kérdés mielőtt döntünk:

Hol készüljenek a képek és mi legyen rajta?

Helyszín rengeteg van a legfelkapottabbak:

  • Kastély – bérelhető külön fotózásokra, keress meg ez ügyben, hiszen hercegnő lehetsz az esküvőd napján
  • Tópart – különleges akár a Balaton part is!
  • Az esküvő helyszíne – rengeteg helyszín is képes kiváló táptalajt adni a kreatív session –nek.
  • Hozzátok köthető dolog – megismerkedésetek vagy közös hobbi

Mi legyen, a képeken kérdésre én kivallónak tartom a közös titeket összekötő hobby-t!

Például ha mindketten futók vagyunk, ezért szeretnénk, ha vicces képek készülnének esetleg futó vagy tornacipőbe hasítanánk a fotókon? Jól szórakoznánk, egy olyan képeken ahol foci pályán zajlik a fotózás? A kreatív fotózás helyszínét tehát a hobbi helyszíne is befolyásolhatja. Ez kizárólag akkor működik, ha közös a hobbink a párunkkal, illetve ő is elfogadja, és nem érzi kínosnak a kreatív fotózás alatt! Én a fotóimmal az elegáns vonalat képviselem, ami akár 30 év múlva is vállalható, de nyitott vagyok minden kérésedre, mert remekül szórakozom ilyenkor én is.

Ha van, egy helyetek ahol szívesen találkoztok és köthető hozzátok, például aminek a hangulata nagyon megfogott, akkor máris meglehet a kreatív fotózás helyszíne, már csak a képekre van szükség, amit egy profi fotós a saját tudásával és tanácsaival még jobban meg tud jeleníteni és felejthetetlenné tud tenni. Azonban mindenképp kommunikáljatok az esküvői fotóssal, mert lehet, ami neked romantikus az nem mutat a képen! Itt is figyelembe kell venni a helyszínek közötti távolságot, és ha szükséges előző napra vagy másnapra tenni az esküvői fotózást. Ez ma már alapvető, hiszen a legjobb képek sohasem az esküvő napján készülnek. Így van rájuk idő energia és szinte bárhol lehet a fotózás!  

Ha van elképzelésed a konkrét stílusra az esküvői helyszín kiválasztásakor, akkor kövessük ezt a stílust az esküvői képeken is. Fontos, hogy legyen egységes a kép! Ha egy kastélyban lesz az esküvő, akkor a kastélykertben is kötelező néhány fényképet készíteni. Ha tóparti esküvőnk van, a képről az sem maradhat le. A vintage a ruhád akkor lehet vintage helyszínen is fotóznunk! Ilyen esetekben bérelhetünk is fotózási helyszínt! (konkrét helyszínajánlót honlapomon találsz)

A lényeg, legyünk benne teljes igaz személyiségünkkel a kreatív fotókban! Válasszunk profi esküvői szolgáltatót a fotózáshoz, mert ezeket a pillanatokat nem tudjuk újra megörökíteni. Nem mindegy, hogy az elkövetkezendő 40-50 évben milyen képeket nézegetünk a családdal, mit mutatunk majd meg a gyermekeinknek és az unokáinknak, illetve véleményem szerint az sem mindegy mi jelenik meg majd a facebookon. Láthatod a kreatív fotózás sava borsa az esküvői fotókönyvnek!

Ne spóroljunk az esküvői fotózás költségein, mert a profi fotós által készített kreatív képeket nézve, mindig újra élhetjük azt a bizonyos varázslatos érzést, amit aznap éreztetek!

Gyommentes szép kert titka a mulcs!

Segítünk hogy kertje még szebb és gyommentes legyen! Megoldás a mulcs

mulcs
mulcs

 

Dísznövényeink és haszonnövényeink a talajból nyerik a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat, és ebben a fenyőmulcs is segít mert, lebomlása, beépülése után gazdagítja a termőréteg humusztartalmát, tápanyagtartalmát! A frissen kiterített talajtakaró fenyőkéreg, nem csak dekoratív, hanem csökkenti a gyomnövények növekedését, és megakadályozza a mulccsal betakart ágyások gyors kiszáradását! Ágyásainkat érdemes elkerítenünk, akár a házi kedvencek megóvása céljából, vagy csak azért is használhatunk ágyásszegélyt, hogy a mulcs ne kerüljön a füvesített területre!

Gardena, Substral, Scotts everris webáruház – Gardenaweben.hu

Gardena, Substral, Scotts everris webáruház

Gardena, Substral, Scotts everris webáruház
Gardena, Substral, Scotts everris webáruház

Minőségi, kategorizált kertészeti webáruház! A Gardena, Substral, Scotts everris webáruház minőségi terméket forgalmaz. Gardena termékek között megtalálható: locsolótömlő, tömlőskocsi, locsoló és öntözőrúd, kerti zuhanyzó, köresőztető, nagy felületi esőztető, kerti szerszámok és minden olyan fontos öntözéstechnikai termék, ami az öntözéshez szükséges. Substral termékek között megtalálható: tápoldat, táprúd, növényvarázs, osmocote, gyeptrágya. A Scotts everris fűmagok kitűnő csírázási képességgel bírnak valamint a Scotts everris gyeptrágyák országszerte elismert minőséggel rendelkeznek. A Gardena, Substral, Scotts minőségi termékeinkhez 100% pénz visszatérítési garanciát adunk. 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti megrendelését. Garanciális ügyintézésre van szüksége, akkor az önhöz legközelebb lévő szerviz pontban tudja igénybe venni. Honlapunkon a gardenaweben.hu oldalon a szerviz menüpont alatt tájékozódhat az országos szervizhálózat szervizpontjairól. A rendelés alatt kiválasztott termékeket 2-4 munkanapon belül átveheti, rendelését követő telefonos vagy email-os egyeztetés után, amikor önnek megfelelő. Termékeinket megvásárolhatja a gardenaweben.hu kertészeti webáruházban. Kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban, esetleg nem találja azt a terméket amire szüksége lenne, kérem hívjon bizalommal telefon 06-70/334-67-79, személyesen: 1119 Budapest Bártfai utca 8/a alatti üzletünkben az aktuális nyitva tartási napokon 10-18 h között.

Üde zöld gyepszőnyeg 24 óra alatt

Miért olyan népszerű a gyepszőnyeg?

Felgyorsult világunkban mindenhez azonnal hozzá szeretnénk jutni. Miért lenne ez alól kivétel egy természet adta „termék”, mint amilyen az a „szép zöld gyep”? És hát ki ne akarná vadonatúj családi háza kertjét azonnal széppé varázsolni, hogy élvezhesse a látványát, hogy megmutathassa barátainak, szeretteinek?

És itt kezdődik az ellentmondás, hiszen egy frissen épült kertben a beültetett növények még olyan zsengék és fiatalok, hogy alig mutatnak magukból valamit. És bizony nem nőnek meg percek alatt. Nem beszélve a fűről. Hiába vetjük el a fűmagot amikor beköltözünk új otthonunkba, az eredményre még nagyon sokáig várnunk kell. Addig meg marad a sáros udvar látványa, ráadásul 5-6 hónapig nem is használhatjuk kertünket, mert akkor garantáltan sikertelen lesz munkánk végeredménye.

Akkor mégis hogyan lesz ragyogó zöld gyepszőnyeg a mi udvarunkban is, ráadásul azonnal?

Nos úgy, hogy valaki elvégzi helyettünk a „piszkos munkát” és még jóval azelőtt gondol ránk, hogy nekünk egyáltalán eszünkbe jutna…

gyepszőnyeg
gyepszőnyeg

Elveti a fűmagot, hónapokon át gondozza az akkor még zsenge gyepszőnyeget. Rendszeresen öntözi és nyírja, ellátja tápanyaggal, hogy megerősödjön, kiírtja belőle az összes gyomot. Aztán 12-14 hónap múlva elkészül a ragyogó zöld, tömött, gyommentes gyepszőnyeg, amely olyan látványt nyújt, hogy elakad a lélegzetünk, és olyan strapabíró, hogy a legnagyobb európai futballstadionok is sorban állnak érte.

Gondolja, hogy az Ön kertjében is jól mutatna? Akkor megmutatjuk, hogyan juthat Ön is hozzá a prémium gyepszőnyeghez!

Csőtörés elhárítás – vízszivattyúzás

Zivatarok, csőtörések alkalmával előfordul, hogy az esővíz vagy az ivóvíz befolyik a mélygarázsba, alagsorba, liftaknákba, pincékbe, kocsi beállóba és szinte bárhová ahol nem szeretnénk, hogy ott legyen. A háztetőkről, utcáról, közterületről érkező víz súlya és nyomása a torlódás miatt szétnyomhatja a házak, épületek szennyvízvezetékeit, akár a ház falait is. Ilyenkor az esővíz a szennyvízzel együtt a pincékben jön fel, vagy a legalsó lakónál a WC-n keresztül, vagy padlóösszefolyóból áramlik vissza. Az is előfordulhat, hogy csupán a hirtelen lezúduló eső mennyiségét nem tudja elvezetni az utcai szennyvízhálózat. Ilyenkor van szükség a vízszivattyúzásra!

Szivattyúzást vállaljuk 10 – 15 cm vízmagasság alatt is, nem okoz gondot a kevés vízmennyiség, akár 1 – 2 – 3 – 4- 5 cm vizet is eltudunk távolítani! Számunkra fontos az ön biztonsága és az értékeinek megóvása!

Ha bajban van segítünk. Pincék, garázsok, teremgarázsok, aknák vízeltávolítása.

Csőtörés elhárítás Szivattyúzás ügyfélszolgálat 0670 249 2 249

Amplifitness Home Stúdió Újpest

Amplifitness edzés program a hátfájás ellen

Amplifitness Home Stúdió
Amplifitness Home Stúdió

A hétvégén családommal kirándulni mentünk. Az úti tervünkben szerepelt, hogy körbe járjuk az alábbi városokat és azok környékét: Dunakeszi, Fót, Csomád. Nagyokat sétáltunk szebbnél szebb dolgokat láttunk. Hazafelé vettük útunkat Káposztásmegyer, majd Újpest érintésével. Újpesten megálltunk ebédelni és ekkor lettem figyelmes az Amplifitness Home Stúdióra. Feleségemnek is megnyerő volt az ajánlatuk és úgy döntöttünk, hogy kiprobáljuk ezt az edzés formát is. Feleségem hetente többször is jár fitness terembe és így volt összehasonlítási alapja. Én inkább konditerembe járok mozogni, mert évek óta hátfájási problémákkal küzdök, a munkámból adódóan. Kellemes meglepetésként ért a hír, hogy az amplifitness edzés módszerrel hatásos eredményeket lehet elérni hátproblémák esetén is. Valóban úgy éreztem már a 20 perces edzés után is, hogy mintha jobb lenne. Most hét közepe van és így már meggyőződésem az, hogy nem fáj annyira a hátam a sok üléstől. A feleségem hasonlóan vélekedett az edzés után. Az elmondása szerint ez a 20 perces amplifitness edzés felért 2-3 alkalmas normál fitness edzés hatásával. Ezzentúl biztosan ígénybe vesszük az Újpesten 1044 Budapest Nagyszombati utca 3. alatt található Amplifitness Home Stúdió szolgáltatásait. Nem utolsó szempontként kiemelném a barátságos környezetet a magas színvonalú kiszolgálást a személyzet részéről. Valamint minden eszközt biztosítottak részünkre nem kellett edzőruhával bajlodnunk, frissen mosott ruhával várnak mindenkit és az edzés után még fehérje italt is kaptunk. Látogassanak el Önnök is az amplifitness home stúdióba és hasonló pozítiv élményekkel távozzanak.

 

Hajdu bojler karbantartása

bojler karbantartása

Befolyásoló tényezők

Vízkeménység

Vízkeménységnek a vízben oldott ásványi anyagok mennyiségét nevezzük, melyet különféle módokon lehetséges meghatározni. A kemény víz, hatással van a víz lehetséges felhasználásaira, és annak egészségügyi minőségét is befolyásolja. A kemény víz hatásai köze tartozik a vízkőképződés, ami bojler karbantartási szempontból a legfontosabb tényező.

http://bojlerjavitas.villanytszerelo.hu/bojler-karbantartas/

Ahogy az a fenti linkre kattintva kiderül, Budapesten és térségében zömmel kemény vagy közepes keménységű a víz, ami a bojlerkarbantartás gyakoriságának meghatározásában kulcsfontosságú. Ez átlagos használat mellett 1,5-2 évente esedékes, ezt a számot az első bojlerkarbantartásnál tudja szakértőnk pontosítani!

Egy háztartásban élők száma

A háztartásban élők száma nem csak a vízfogyasztás mennyiségét, hanem a bojler vízkövesedésének ütemét is befolyásolja. Minél több meleg vizet használ egy háztartás, annál többször cserélődik a víz a villanybojlerben is. Itt különbséget kell tennünk a zuhannyal, vagy káddal szerelt lakások között, fontos a mosogatás gyakorisága. Általában egy főre naponta 40-50 liter meleg vízzel kell számolnunk, egy négytagú család meleg víz igénye 100-120 literes tartállyal elégíthető ki – ezt lehetőség szerint figyelembe kell venni már a villanybojler beszerzésekor is! A túlzott méretű bojler fölöslegesen sok energiát használ fel, míg a kelleténél kisebb kapacitású bojler használatakor számolnunk kell a ténnyel, hogy alkalmanként elfogyhat a meleg víz.

Beállított vízhőmérséklet

A Hajdu villanybojlerek alján található hőfokszabályzóval tetszésünk szerint állíthatjuk be a kívánt hőfokot, ami szintén befolyásolja a vízkőképződést. Ez egyénenként eltérő, az életmódbeli szokásoktól változhat a víz hőmérsékletének igénye. Minél nagyobb a beállított hőfok, annál gyorsabban képződik a vízkő a bojler belsejében. Ez a fűtőszál körül összegyűlve jelentős többletfogyasztáshoz vezet. Érdemes a következő számítást alkalmazni új készülék beszerzése esetén. A kívánt hőmérséklethez: ha a beállított érték testhőmérsékletű, akkor a bojler űrtartalmának megfelelő mennyiségű vizünk lesz, ha a beállított magasabb hőmérséklethez hozzáadjuk a hidegvíz hőmérsékletét (fele-fele arányban kb. 10-15 fok), ezt kettővel elosztjuk, és az így kapott hőmérsékletet a bojler űrtartalmának kétszeres mennyiségéig tudjuk produkálni. Egy példával szemléltetve: ha 70 fokra állítjuk a 80 literes bojler hőfokszabályzóját, ehhez hozzájön a hidegvízhálózatból a kb. 10-15 fokos víz, akkor kb. 160 liter testhőmérsékletű vízzel rendelkezünk.

Bővebb információ: http://bojlerjavitas.villanytszerelo.hu/