Keszhazinfo

Szellőztess okosan

keszhazinfo 2010.Feb.10. ENERGIA, HÍREK

Pára, szellőztetésVíztermelő családok, avagy mennyi párát termel egy átlagos család? A választ cikkünkben megtalálja, de ezen téma még egy fontos kérdést is felvet: hogyan szellőztessünk? Résnyire nyitott ablakkal, folyamatosan vagy minden ablakot kitárva hűtsük a házat?

 

A jó típusú nyílászárók elterjedésével, illetve a készházak jó szigetelőképességének köszönhetően szinte semmi levegő nem szivárog ki a házból. Ez pedig problémát okozhat. Párás lesz a levegő (a házban található tárgyak), ami penészedéshez vezethet. Továbbá az elhasználódott levegőt is cserélni kell.

 

Egy átlagos család naponta több mint 10 liter vizet is el tud párologtatni. Hétvégén ez a szám meg is kétszereződhet, hiszen a főzéssel, folyamatos otthon-tartózkodással, fürdéssel, mosással még több párát termelünk. Ha pedig nem távolítjuk el a lakásból, akkor hatványozottan gyűlik a víz körülöttünk. Vagyis szellőztetni kell.

 

3 rtg-ű üvegezés, ablakmetszetÓriási tévhit a főzés vagy teregetés közben órákra bukóra nyitott ablak. Ezzel csak lehűtjük a teret, a lakásban lévő tárgyakat, ami felesleges energiapazarlás – és pénzkidobás.

Naponta 3-5 alkalommal, rövid ideig, (3-6 percnél nem tovább!) és alaposan, kereszthuzattal kell szellőztetni! Ha túl sokáig szellőztetünk, akkor nem csak az elhasználódott levegőt cseréljük ki, de a meleget is (tárgyak, fűtőtestek teljesen lehűlnek), és újra kell fűteni.

 

Fürdés, tusolás vagy félnapos főzés után rögtön kell szellőztetni, hogy ne gyűlhessen össze a falakon és fugákban lecsapódó víz.

Hűvös helyeken nem szabad ruhát szárítani, és nem ildomos télen a házon belül 15-16°C alatt tartani a hőmérsékletet.

 

Nyugat-Európában (és egyre inkább a készházak, passzívházak terjedésének köszönhetően hazánkban is) a szellőztetés által okozott energiaveszteségre is van gyógyír: a hőcserélős szellőztető-berendezés.

HARTL HAUS - stílus, eleganciaA hőcserélős lakásszellőztető rendszerek szabályozottan látják el friss levegővel az épületet. Egy ilyen rendszer birtokában már nincs szükség az ablaknyitásra, így nem csak energia takarítható meg, hanem kifejezetten jó minőségű friss levegőt juttat az épületbe.

 

A passzívházaknál már mindez alapfelszereltség. A passzívházakhoz közeli értékkel rendelkező – kimagaslóan jól szigetelt – készházakba is egyre inkább ajánlott már a szellőztető-berendezés.

  • Share/Bookmark

Szólj hozzá!

RSS feed ehhez a poszthoz (comments) · TrackBack URI



Mennyi ideig tart egy építkezés?

Falazás daruval

Édes készház otthon

Kastély készházból

Hartl Haus Belvedere kastély készházból