Keszhazinfo

Évi 1,40 gigajoule energiát használunk egy négyzetméter lakás fűtésére, Nyugat-Európában ugyanerre 0,53 gigajoule-t fordítanak. Meglepő és mulatságos? Belemerülve a hírbe, inkább csak meglepő és elgondolkoztató!

A jelen kor egyik legnagyobb környezetvédelmi fenyegetése a levegőszennyezés, ezen belül is a növekvő szén-dioxid-kibocsátás.

A szennyezés egyik jelentős forrása a lakások fűtéséből származik. Itt csökkentést a hőszigeteléssel és a jobb hatásfokú kazánokkal lehet elérni.

Amennyiben hőtechnikailag minden lakóház hasonló lenne a könnyűszerkezetes házakhoz, a fűtésből származó szén-dioxid-kibocsátás a mai fele, harmada lehetne.

A levegőszennyezés más környezeti károkkal szemben nem lokalizálható, hanem globálisan jelentkezik, így a megoldást is így kell megtalálni. Ennek eszköze a kyotói protokollban vállalt kötelezettségek teljesítése. A fejlett országok vállalták, hogy 2008-tól átlagosan évi 8 százalékkal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es állapothoz képest.

A sarki jégminták mutatják, hogy a különböző üvegházgázok kibocsátása a légkörbe lényegesen megnövekedett az ipari forradalom óta, de a második világháború óta feltűnően nagy a változás. A metán töménysége megkétszereződött 1800 óta. A szén-dioxid-töménység majdnem harmadával növekedett, de az 1950-es évek óta jóval ötven százalék feletti a növekedés. A szakértők az ember termelte “üvegházgázok” közül négyet emelnek ki. Ezek: a szén-dioxid, a metán (mocsárgáz), a nitrogén-oxid és a teljesen szintetikus klorofluorokarbonok (CFC-k). Ezek a gázok nagyon különböznek élettartamukban és hőelnyelő képességükben. Száz évre kivetítve, a metán körülbelül tizenegyszer jobb hőelnyelő, mint a szén-dioxid (egységnyi súlyra), míg a nitrogén-oxid kétszázhetvenszer, a CFC-k pedig pár ezerszer jobb hőelnyelők.

A mesterséges szén-dioxid-kibocsátás háromnegyede az ásványi tüzelőanyagok – főleg a szén – elégetéséből származik, de nagy mennyiségű a személyautók és a kereskedelmi teherautók kibocsátása is. Az emberiség energiatermelése ma 84 százalékban a szénalapú energiahordozók elégetéséből származik (megközelítőleg 22-22 százalék a földgáz és a kõszén, 40 százalék pedig a kõolaj aránya – ez utóbbinak közel háromnegyedét a közlekedés használja fel). Mintegy 8 százalék energiát nyerünk az atomerőművekből, és körülbelül ugyanennyit adnak a vízi erőművek. A szén égésterméke a szén-dioxid. Ennek légköri koncentrációja az emberi történelem során 280 ppm körül ingadozott (a ppm a part per million rövidítése, aminek az értéke: egy ezred ezrelék).

Az ipari forradalom kezdetén, azaz az 1800-as évek elején megindult széntüzelés következtében ez az érték 1960-ra meghaladta a 310 ppm-et, s mára megközelítette a 370-et, ami összesen közel egyharmados emelkedést jelent. A tempó – a népesség növekedéséhez hasonlóan – rohamosan emelkedő, és eddigi csúcsát az elmúlt évtizedben érte el, amikor is évi 1,5 ppm-es emelkedéssel az emberiség közel ötszázaléknyi légköri szén-dioxid-koncentráció növekedést okozott.

Az elmúlt nyolcvanezer év során a föld felszínének hőmérséklete átlagban a jelenleginél körülbelül 5 Celsius-fokkal hidegebb volt. Eközben hirtelen hőmérsékleti anomáliák következtek be, amelyek a történeti skálán rendkívül gyorsan, egy-két évtized alatt mentek végbe. Átlagban 600-800 évente történt egy-egy ilyen gyors éghajlati ugrás. Másfelől genetikusoktól tudjuk, hogy az ember mai génállománya körülbelül negyvenezer éve “készen volt”. Az emberiség tehát már akkor megkezdhette volna a civilizációt.

Vajon akkor miért csak nyolcezer esztendős a civilizációnk?

A választ a hirtelen éghajlati átalakulások ténye adja meg. Az átlaghőmérséklet néhány évtized alatt végbemenő emelkedése vagy zuhanása kiszámíthatatlanná tette a csapadékrendet, megváltoztatta a folyók járását, lehetetlenné téve a letelepedést, városok alapítását és a földművelést.

A klímatörténet legnagyobb rejtélye, hogy ezek az elmúlt százezer évet jellemző hirtelen éghajlati változások körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt egy rövid idő alatt lezajlott, erőteljes átlaghőmérséklet-emelkedés után megszűntek. Az éghajlattudomány egyelőre nem tud választ adni arra a két kérdésre, hogy mi okozta a gyors átalakulásokat régebben, illetve miért állt le ez a mechanizmus nyolcezer évvel ezelőtt. Az azonban világos, hogy ha a hőmérsékletet egy külső tényező – jelen esetben az emberi szén-dioxid-kibocsátás – rövid idő alatt jelentősen megemeli, akkor ezzel olyan impulzust adhat az éghajlatot vezérlő rendszernek, amely kilökheti a fennálló egyensúlyi állapotából, és ezzel visszatérhetnek a régebbi pusztító időjárási szélsőségek.

Egy szén-dioxid-molekula átlagban ötven-száz évig marad a levegőben, ezért az általunk most kibocsátott többlet is ennyi ideig fejti ki üvegházhatását. Ha ma teljesen leállnánk a szén-dioxid-termeléssel, a légkör fél évszázad múlva kezdene visszaállni mai állapotába. Ezért állítják a klimatológusok, hogy ha nem vezetünk be azonnal önkorlátozást, unokáinknak okozunk megoldhatatlan problémákat.

A magyarországi körülbelül 80 millió tonnányi éves üvegházhatású gáz kibocsátásból 60 millió tonnát tesz ki a szén-dioxid. Ebből 30 millió tonna jut az erőművekre, a kohászatra, a cement- és üvegiparra, valamint más ipari cégekre. A további 30 millió tonna a lakosság tüzeléséből, illetve a közlekedésből származik.

Szakértők számítása szerint évi 1,40 gigajoule energiát használunk egy négyzetméter lakás fűtésére itthon. (Ez 41 köbméter földgáznak felel meg, amelynek az ára 2300 forint.) Nyugat-Európában ugyanerre 0,53 gigajoule-t fordítanak.

A csökkentésre állami lépés is született, bár ez inkább elvi, mint gyakorlati jellegű. Az 1107/1999. (X. 8.) Korm. határozat ellenére – amely előírja, hogy 2010-re évi 75 petajoule energia megtakarításához vagy hazai energiaforrásokkal való kiváltásához kell állami segítséget nyújtani – a nemzeti energiaprogram pályázatai csak ennek töredékét támogatják, ráadásul hiányzik az épületek hőszigetelésének Unió-konform hazai szabályozása is.

Ez utóbbit a készülű energiatanúsítvány szabályai várhatóan megoldják.

Forrás: ltk.hu